2008. február 25., hétfő

Azér' Londonról is írok ahogy ígértem

Sikerült megint 1 hétig semmit nem írni, megy itt az idő rendesen. Ott tartottunk, hogy a eltöltöttem 2 napot a hűvös, de kellemes, valóban iszonyatosan nagyvilági, stílusos (legalábbis ami a város kinézetét illeti) ánglius metropoliszban, Londonyországban. Jezabeus öcsémnek nagyon jó helye van, csodálatosan berendezett szupergiccses, itt Amerikában luxuspalotaberendezésnek számító olasz parasztbarokk milliófont értékű ingatlanban székel, távol a tapétázó, sumákoló magyaroktól, Fulham városrészben. Vespa típusú motorkán külpöli London utcáin, amivel közösen is tettünk egy 5 órás városnézést, miközben videóztam is. B**tt nagy ez a London és baromi változatos. Na jó, alapjában mindenhol a vityillóépitészet uralkodik, ami melleseleg elég lakájos, helyenként egy hipermondern épület mellett bennmaradt egy szellemkastély darabka. A belvárosban szombat este botrányosan nagy menés van, minden hely dugig, azt ugyan nem tudom, hogy konkrétan mitől vannak bezsongva, mert az általam tapasztalt mulatság a következő képpen nézett ki: 1. minden kocsmában kanbuli van, gagyi fényben állnak és isznak, amit igen sűrűn emberkedés követ és akár egy kövérkés tandalfejű is büszkén felveszi a bőrkesztyűt, és azt mondja neked, hogy "I'll bury ya'" (láttuk, hallottuk.) 2. étteremben ülés és fejtömés 3. A legalkeszebb vidéki szintű mulatóegységekben fos zenére bulizás sorállás után.
Szomorúan konstatáltam, hogy egy ilyen grandiózus városban a honi ánglius emberek öltözködési kultúrája azóta nem fejlődött semmit, mióta én idestova 12 éve Spanyolországban megismertem, hogy hogyan néznek ők ki: a csajok továbbra is világ undorítói, vastag, vörhenyes fehér bőr (ún. chicken skin) ami valóban olyan mint mirelit csirkecombon a retyege bőr, a nőiesség továbbra is abban merül ki, hogy ezt az amőbaszínű lábat mutogatni kell: a szoknya kötelező elem, 1-2 fokban is. Szó se lehet farmerről, mint a Föld egyéb civilizált helyein, ahol szexi csipőfarmerek vannak jó seggekkel kitöltve. Ugyanúgy kötelelező továbbá valami rettenetes magassarkú cipő, aminek vagy undorító kerek orra van, vagy egy görbe lábujj ki vagy gyömöszölve az elején pirosra fejtve. A legszebb magát princess-nek képzelő fertelmes példányon ez a cipő párducmintás volt, hozzá korcsszínű bundával. A csávók belazultak, mert tshirtöznek most, nem mennek már azok a kegyetlen színes kövéringek amiket régen nyomattak.
Az éjszakai élet általam tapasztalt része igen ergya volt, de ez nem mérvadó vélemény, mert nem voltam egy rendes klubban - bár ha engem is csak a nyolcadikra osztottak volna be a bizonyos többemeletes helyen a csírák közé sok pénzért, akkor még idegesen is távoztam volna..
Két nap után folytattam utamat egy 747-400-as Cosmic Girl névre keresztelt gépen a Virgin Atlantic gondozásában, ami továbbra is a kedvencem. Igaz, kicsit sok a steward a gépen és mind buzeráns, viszont akárhányszor hoznak amit kérsz, pl. megint volt az a félelmetesen finom kisperec, amiből adtak 6 zacskóval.
A personal entertainment system zseniális volt, összesen 2,5 filmet birtam megnézni a kb. 50ből, nem központi vetítés, hanem akkor töltöd be és azt, amikor akarod és full control van. Játékok is vannak, sőt networkben lehet a gépen mások ellen (ha van olyan aki beszáll..) A térkép nem ment és ezért elég mérges voltam, de az út nagy részén ha kinéztem, vakító fehér tejben úsztunk és semmi nem látszott. Nagyon gyorsan eltelt az út és hiphopp átteleportálódtam El Pueblo de Nuestra Señora la Reina de los Ángeles de Porciúncula-ba...

2008. február 20., szerda

Újra úton

2 évvel az utolsó nagy utazásom kezdete után ismét Ámerika felé tartok, pontosabban egyelőre éppen a Budapest-London járaton ülök és hamarosan Jezabeus fiammal találkozom a Clapham Junction-on, ami nem tudom hol van, de majd odajutok. Épp megy le a nap a horizonton és azt a szép gradienst lehet látni, ami a kedvencem, tiszta égszinkékből zöldeskékbe, aztán vöröses-narancsárgába és a föld irányába végül szürkébe folyik át.
Volt bennem valami furcsa izgatottság és nyugodtság egyszerre utazás előtt, életemben talán először csomagoltam össze a dolgaimat annyira időben, hogy fél órával az indulás előtt csendben ültem a konyhában és néztem, ahogy a Papi ferdén felrak egy képet a falra. Nagyon időszerü ez az utazás most. Az elmúlt másfél év feszültsége, kellemetlenségei, csalódásai azt hiszem teljesen kitöltötték most a limitet. A lakásépités-felújitás rettenetes energiát és idegeket felörlő folyamatától a Kurillával és a Közös Képviselettel való vitatkozáson át 1 szezon kőkemény végigkerékpározásáig és sikertelen partnerkapcsolat-kialakitási probálkozásokig minden volt ebben az időszakban, amit eltöltöttem legutóbbi hazatérésem óta.
A hab sem maradhatott le a tortáról, mert azért tegnap, az utazás előtti utolsó estémen, életemben először 31,5 évesen megkaptam azt a bizonyos "maradjunk csak barátok" szöveget egy olyan csajtól, akiben ráadásul láttam perspektivát és kb. 2 hónapja ismerkedem vele.. Oltári kellemetlen volt, ráadásul ezt a történetet kb. 2 hete én már lezártam, éreztem, hogy nem megy a dolog és nem kell tovább erőltetni, de sajnos egy pletyka hatására újra próbálkoztam, aminek ez lett a vége, másodszor is bekerültem a hintába, majd még egyet löktek rajta.
Azt hiszem érzelmi mélypontról nyugodtan beszélhetünk és ez kisebb hullámzásokkal nagyjából december óta tart.
ÜDÜLNI kell most mennem :-) Bizom benne, hogy helyre fog rázni ez a kiruccanás, találkozás rég nem látott cimborákkal, mint pl. Aranyapám, kikerülni végre abból a burokból, ami Budapesten bezár, részt venni egy kicsit az ÉLETben, megbecsülést szerezni közös edzéseken, amit itthon akkor sem kap meg az ember, ha erősebb, mint a többiek, mert túl irigyek és gőgösek az embert megdicsérni vagy egyáltalán bármilyen minimális pozitiv gesztust produkálni.
Éppen Düsseldorf felett járunk, a Kraftwerk város, előttünk pedig látom egész Hollandiát, laposföldet, sőt, a La Manche csatornát és megette Angliát is. Londonban eddig egyszer voltam fél napot, mégpedig 2002-ben, amikor az az ominózus eset történt, hogy addig röhögtünk a Márkkal az egymás mellett tükörképben ülő kép pakisztáni bizniszmenen, mig elfelejtettünk becsekkolni a Los Angelesi járatra...és csak másnap mehettünk tovább. Csak a belvárosból láttam valamit, Jezabeus fiam remélhetőleg mutat majd érdekes dolgokat, hogy a kaland jól kezdődjön. Ezúttal kamerával utazom, nálam a HDR-HC1 és Amerikában veszek egy SLR fényképezőgépet is és belevetem magam a fotómüvészetbe is egyúttal, amiről tudjuk, hogy van hozzá tehetségem :-)
Kisebb fajta "ACME New life Kit" vár rám Dana Pointon: ha minden igaz, ott lesz az új paripám, ami egy Felt FC, Sram Force szettel és Reynolds Solitude kerekekkel, valamint van egy Lew Palermo első kerekem, továbbá egy új Look Keo pedál és egy Time UL Team cipő, ami ugyan piros-fehér és nem kék-fehér, de per pillanat ez volt az álomcipőm és igen jó dealben vettem.
Ha megérkeztem, bevásárlok a szükséges nutriensekből, és nekiállok a kemény edzésmunkának. Ezen a héten a sok teendő miatt kb. 5 órát sem edzettem, előző héten 15,5 óra, azelőtt 16,5. Most 17 órát össze kellene hozni,hétfő minden bizonnyal kiesik.
Hollandia felett járunk és egy érdekes jelenséget látok: nagyobb területü, gyárépületszerü ingatlanok teteje világit, úgy néz ki innen fentről, mintha nagy grillsütő rácsok lennének...Ebben a pillanatban pedig berepültünk a tenger fölé, úgyhogy zárul miki mókatára és elrakom a laptopot, mert ha beesik a vizbe akkor tönkremegyen.
folyt.köv