2009. december 15., kedd

Vivir la vida Marplatense

Reggel 8:50-kor ébreszt a hircsatorna. Most, hogy a Pomar-család megkerült (mind meghaltak), épp a napi aktuális kodobálásos, kék tintával töltött vizágyúzós tüntetést mutatják Buenos Airesben a Congreso elott, amilyet szelidebb formában mi is láthattunk, mikor ott jártunk. Felhúzom a redonyt, vetek egy pillantást az óceánra, örömmel látom, hogy tüz a nap - kevésbé örülök viszont a konstans rohadék szélnek. Beküldök arcba egy kis reggelit budin, zabpehely, alfajor, dulce de leche, banán és hasonlók formájában és megiszom a mate-mat.
Felöltözöm "kerékpáros jelmezbe", befújom magam faktorral, mert sajnos már fosok a sugaraktól, meg lettem ijesztve. Lemegyek a duplaharmonikás sárkányliften és a Los Troncos nyugalmas utcáin keresztül elgurulok az Almafuerte és az Independencia sarkára a benzinkúthoz, ahol minden reggel 10-kor gyülekezik a csoport. Ma, hétfon, ketten voltak és csak egy laza kört mentek, mert hétvégén versenyeztek - igy én hamar elköszöntem és elindultam Miramar irányába, délre, végig az óceán partján. Rettenetes pofaszél, jó lassan tettem meg az 50 km-t Miramarig, úgyhogy igazán jól esett a 2 db empanada és a kóla, amit elfogyasztottam visszaút elott. Visszafelé repülés, veszett hátszélben, pillanatok alatt hazaértem, megvolt a mai 110 kili, végig az Atlanti-óceán partján, nyugalomban, napsütésben, de rohadt nagy szélben. Egyéb napokon nem kell egyedül szenvednem, általában 6-10 fo vesz részt a közös edzéseken és a nem túl izgalmas 266 úton teszünk meg 1 vagy 2 kört. A múlt héten megjelent az edzéseken Juan Curuchet, aki tavaly fejezte be igen eredményes pályafutását 43 évesen, 28 év versenyzés után, miután már nem volt mit megnyernie. A hab a tortán a pekingi aranyérem volt madisonban, Walter Perezzel - ez Argentina két db. aranya közül az egyik volt, ennek eredményeképpen az ember nemzeti hos, itt mindenki ismeri. Elmesélte, hogy hazaérkezésükkor 300.000 ember várta Mar del Plata utcáin. Láttam olyan Rapido Argentino buszokat, amikre ok voltak felfestve, "Bienvenidos campeones" felirattal. Szegény Bodrogit nálunk ki a tököm hivta meg akár egy talkshow-ba is, amikor ezüstöt nyert a világbajnokságon? Pár perces ismeretség után felvetette, hogy menjek januárban a Juaniékkal (a fia, akitol a kereket kaptam) San Juan-ba, mert ott van tisztességes kerékpáros élet és komoly versenyek - jelenleg nagyon úgy néz ki, hogy igy is fogok tenni. Ma olvastam, hogy minden bizonnyal Juan volt az utolsó ember, aki madison-ban aranyérmet nyert, ugyanis le fogják venni ezt a számot az olimpiáról. Az ember hatalmas karriert futott be, fél életét Európában töltötte, olasz bázissal, Mosertol Cipollini-ig, mindenkivel ment, többek közt az Amore Vita-ban. Pályaversenyzo létére évi 30.000 kili volt a programja, ennek eredménye az a hatalmas motor, amivel még mindig rendelkezik, ugyanis 44 évesen, már nem aktiv versenyzoként is kimegy a világból csukott szájjal, rezzenéstelen arccal, miközben én eléggé szenvedtem a szembeszélben a párjaként, amikor jó 20 perces vezetésünkre került a sor..
A héten elokerültek a karácsonyfák, van nálunk is lent a portán egy szép agyonpakolt darab. Ebben nincs újdonság, láttam már napsütésben Karácsonyt, nem is egyszer, azonban itt hivatalosan is nyár van (illetve még csak tavasz).
Szombaton délután a skippeltem a csicsikálást és lementem a strandra. Remek ido volt és 6-kor is melegen sütött a nap. Kezd egyre több ember lenni a parton. Esténként a csodás Güemes és a kevésbé csodás, de számomra mégis érdekes és barátságos centro utcáin sétálgatok. Bevásárlok a Toledo-ban vagy a Disco-ban, megveszem a turrónt, a Matarazzo
spaghettit, aminél finomabb tésztát még nem ettem és mindig tökéletesen al dente, és nagy mennyiségü alfajor-t, ami továbbra is a no.1 argentin termék számomra - ezt reggelizem, ezt eszem, ha nem akarok lemenni és nem akarok semmit elkésziteni. Megveszem a szemem elott sütött empanada-kat a Güemes pizzeriaban a Robert DeNiro-szerü gyereknél, lesétálok 1 blokkot a partig és ott fogyasztom el, melegen. Bemegyek a zöldségeshez, az utcán, nem egy tetves Tescoban, veszek egy kiló ciruela-t meg frutilla-t. Késobb betérek az Il Pebetto-ba a szodásüvegszemüvegü archoz, ahol a Jezabeussal eloször ettünk, aki a super milanesa-t 7 peso-ról 8-ra emelte, viszont már nem olyan lassú az
elkészités, mint annak idején, de azért a tüzogéppel való csomagolást még mindig megmosolygom magamban.
Ma elkészitettem életem első pizzáját, prepizza alapból persze, igazán finom lett! (lásd fotó.)
Nyugodtan, gondtalanul fütyörészve sétálgatok, ha kedvem tartja, veszek 5 dulce de leche-vel töltött churro-t 5 pesoért. Nézelodhetek, ameddig akarok. Nincs hajsza, nincs feszültség, nincs stressz, nincs anyázás, nincs veszekedés, nincs cigánykodás, nincs pofavágás, nincs beszólás, rosszindulat. Kösz, remekül érzem itt magam!



Származási hely: mardelplata

Származási hely: mardelplata

Származási hely: mardelplata

Származási hely: mardelplata

2009. december 3., csütörtök

Az új kerékvágás

Jezamen hétfőn visszateleportált az öreg kontinensre és szerencsére sikerült látnia Mar del Plata azon negyedét, ami nélkül egy egészen más kép maradt volna benne a városról és hiába magyaráztam volna neki utólag, hogy márpedig ez milyen rohadt jó - ez pedig a Güemes, dél-kaliforniai jellegü, alacsony házas, helyenként chalet-kkel megtüzdelt szuperlakályos övezet, melynek szive maga a calle Güemes, mellette már a Los Troncos van, a hihetetlenül jó anglo-normand Biaritz-design házakkal, valódi kőből, nem karton, nem papundekli, mint az USA-ban. Ez a zóna van a legjobb helyen: közel a strand, közel a centro és közel vannak a tronco-k.
Múlt szombaton ellátogattunk a Sobremonte diszkókomplexumba, ahova nem volt túl nehéz vendéglistára kerülnünk - egy emailbe és egy telefonba került. Volt vagy 5 különböző helység, a techno-tól a reggaeton-ig. Láttunk pár olyan dolgot, amint még soha, mint pl. a helyi sztár élő fellépésén tomboló kiscsajok, akiket nem értjük, hogy engedtek be, hisz max. 15-nek néztek ki, meg betépett, furcsán táncoló lánykákat, de a hangulat hihetetlen jó volt az egész helyen. Összeismerkedtünk egy társasággal, akik lánybúcsút tartottak, azonban mikor reggel fél 7-kor (!!!) távoztunk, mert felkapcsolták a villanyt, elindultunk közösen reggelizni, pont a menyasszony tünt el és ebből elég heves perpatvar alakult ki - ekkor udvariasan elköszöntünk és hazasétáltunk a szép chalet-ket nézegetve.
Tegnap óta megtaláltam hosszabb távú lakhelyemet, amivel igen elégedett lehetek, noha az álmom, hogy egy chalet-ben lakjak, nem valósult meg (egyedül képtelenség kibérelni egyet, illete lehet, csak 5000 peso/15 nap a min. ár = 250 rugelló) legalább a másik álmom, hogy a boulevard maritimo-n legyek, igen - ez azt jelenti, hogy az óceánpart mellett vagyok, első fronton, 2 sarok a casino, 2 sarok Güemes, közel a centro - az öregéktől a Sutep-ből való átköltözésem 2 sarok legyaloglásába telt. Az erkélyről remek a kilátás, egész nap nézhetem a tengert és az óriási Quilmes neonreklámot, ha akarom, illetve a szomszédban lévő hatalmas, igen rettenetes, kb. 40 emeletes Havanna-házat. Az épületben 3 sárkánylift is üzemel (2 harmonikaajtót kell behúzni, argentin specialitás) valamint egy Jirasko szerü fekete kicsiló és tevékenykedik lent. Egyetlen probléma van, ami megoldásra vár, ez pedig az internetkapcsolat. Látok pár jelet a környékről, azonban mind kódoltak és egyébként is gyenge a jelerősség, remélem ezt sikerül megoldani, mert nagyon fontos - átmenetileg majd átjárok Don Omar-hoz netezni.
Végre megkezdődtek az edzések! Majd 1 hónap telt el bicaj nélkül, ezalatt jóformán 0 edzésmunkát végeztem, leszámitva 1 spinning órát, a napi 5-8 órás lótástfutásokat városokon át a túra alatt és a hegymászást - ehhez képest (vagy éppen ezért..) nagyon friss vagyok, a lábaim pillekönnyüek és az elmúlt három nap edzései után minimális fáradtsággal tértem haza, pedig a mai 100 kili azért már erősebb volt.
A bicaj téma szezon vége óta hanyagolva volt, most azonban van miről mesélni: minden bizonnyal a legjobb helyre kerültem az országon belül! Pillanatnyilag majd' az egész argentin válogatott itt edz, mivel az ország legjobb velodromja itt van Mar del Plata-n sőt, mint azt már meséltem a Szövetség is itt székel. Hála az elnökúrnak és Sra. Mirtha-nak, a bicajom megőrzés alatt volt, amig kirándultunk, múlt hétvégén raktam össze. A hátsó kerekembe a csapágyat nem sikerült beszerezni, azonban Juani, az olimpiai bajnok papa nagy reménység fiacskája, 5 perc ismeretség után azonnal felajánlott egy MOST kereket, gumival, racsnival, anélkül, hogy megkérdezte volna, meddig maradok, mit csinálok, tudok-e bicajozni, mikor adom vissza, stb. - otthon ugyanezt a saját csapattársaimtól is csak esetleg immel-ámmal kapnám meg. Ha már itt tartunk, pár szó arról, hogy milyen "JÓ A HANGULAT" (Fradi belső-humor) és hogy néz ki az a közös edzés, ami minden nap reggel 10-kor az Almafuerte és az Independencia sarkáról indul: most, hogy itt edzenek a nagyok, kb. 20-an vagyunk, ez állitólag normális esetben 10 fő szokott lenni. Köszönnek a "magyarnak", mert el lett hintve, hogy jön velük majd edzeni a "magyar". Mindenki bemutatkozik, kezetfog, nem arcoskodik, nem szól be, hogy ki ez az amatőr és mit keres itt - ráadásul szőrös is a lábam, ami nagyon kaskalán néz ki. Előre köszön, megvereget Bongiorno, aki a CSF-Navigare-ban teker, Giro-t ment, Petacchi-t kihivni képes sprinter - ma elszakadt a lánca, akkor már csak 5-en voltunk, mind megálltunk, gyorsan megszerelte, markolt egy kis koszt a járda sarkáról, ledörzsölte az olajat, nyomtunk neki vizet kulacsból és mentünk tovább. Itt van az edzésen Walter Perez, aki Juani papájával, Juan Curuchet-tel aranyat nyert Pekingben madison-ban, illetve a jelenlegi párja Fernandez, ők is köszönnek, bár Walter kicsit savanyú arc. A többiek között egy rakás U23-as illetve még egy arc, aki pályán valami világklasszis. Mindenkinek fekete a racsnija és koszos a lánca, mégsem kaskalázzák le egymást. Tegnap lelukadtam és nem volt belsőm, azonnal kaptam egyet. Nem győzöm hangsúlyozni, amit már százszor probáltam elmagyarázni otthon a "nagyoknak", hogy minél nagyobb valaki, annál jobban visszavesz arcból.
Ezekhez az emberekhez képest azok, akik otthon kiméletlenül osztanak mindenkit (itt nem a humorra gondolok, hanem a rosszindulatra) képesek a kedvét is elvenni annak, aki szeretne kerékpározni és frissen csöppen egy közös edzésre - valójában csak lökijóskák. Az első lépés ahhoz, hogy otthon több versenyző legyen, illetve legyen utánpótlás, az, hogy például ezen változtatunk - ez a magatartás egyébként a magyar társadalom nagy részére igaz sajnos, de ezen változtatni igen nehéz lenne.
Az edzések egyébként eléggé lightosak, egy kicsit tempósabb, mint egy Flórián tér, mert rettenetes nagy szél van és ezért muszáj löketni. Mindenki rettenetes nagy fordulaton teker. A válogatott úgy tudom a Kolumbiában tartandó pálya-világbajnokságra készül (ennek utána kell nézni, itt hajlamosak pánamerikai dolgokat "mundial"-nak nevezni), ezért ők a délelőtti 70 kilis kör után majd délután végeznek komoly edzésmunkát, gondolom én
- ez lehet az oka annak, hogy amikor fordultunk a második körre, akkor 5-en maradtunk, innentől löketősebb volt, elég jól haladtunk a szélben, főleg Bongiorno verette elől, ez igy 100 kili volt. A vidék, amerre haladunk, abszolút nem irigylésreméltó, sőt, eléggé pukkanat. Miután kijutottunk a városból az ócska betonlapos burkolaton, befordulunk egy
nyugolmas sokadrangú útra, ahol szinte egy autó sincs, majd kimegyünk egy másodrangúra, ahol orditó áthuzottbicajos táblák vannak - ezen egyszercsak megfordulunk és a városhoz visszaérve lehet menni mégegy kört. Őszintén szólva már most unom ezt az útvonalat, de nagyon örülök, hogy minden nap tudok menni erre az edzésre, ugyanis bztos, hogy
megőrülnék ebben a szélben egyedül, szivem szerint az Atlanti-parton mennék, ami csodaszép, nem értem, miért nem mennek arra - azt mondják veszélyes. Mivel már du. 4 óra van, most ledőlök egy kicsit. Mások már rég alszanak ilyenkor, minden zárva van. :-)