Június és július tulajdonképpen a csúcsszezon, ha az ember Európában kerékpározik - ez az az időszak, amit a legjobban szeretek és amire tulajdonképpen - akármennyire is sok hibát vétettem/vétek az edzésmódszerek és a felkészülés kutatása közben - mindig sikerült a legjobb formát kihoznom magamból. Ez idén sem volt másképp, csak egy eddig ismeretlen és kellemetlen szituáció húzta keresztbe a munka gyümölcsének a learatását: az elmúlt évek legmotiválóbb versenyeire nem jutottam el/meg sem rendezték őket.
Tavaly június vége felé, amikor az OB majd a Gemenc következett, a legjobb formában voltam az év során. Eredmény tekintetében ez persze nem mutatkozott, viszont az OB-n volt elől emberünk (Rónaszéki) így én semmit nem tehettem, hiába bicikliztem le a 160 km-t úgy, hogy szinte meg sem kottyant, zárkoztam fel többször úgy, hogy megszakították a sort, úsztak meg mögöttem minden körben a dombtetőn és lettem végül asszem 14-ik - csak én tudom, meg akik ismernek, hogy milyen remekül éreztem magam akkor. Következett a Gemenc, ahol az összes megasztár volt csapattársam sírt, mert esett az eső az első szakaszon, (csúszik a gumi, hideg van, ez a baj, az a baj) nekem viszont az is jól ment - kár, hogy akkor megint rossz helyezkedés miatt Tevel környékén a "vízválasztó" hegyen nem erő hiánya miatt maradtam a második csoportban, hanem mert technikai nehézségek és a csúszkálás miatt szakadt meg a sor. A mezőnysprintet nagyon könnyen nyertem meg
, de ez csak a 36. helyet jelentette (nem, nem én voltam az egyetlen, aki sprintelt, hanem bizony Viperesekre és egyéb erős emberekre is emlékszem). A második szakaszt csúnyán elszartam, hiába éreztem jól magam, Szálka előtt nem ettem időben és a dombra érve leesett a vércukrom, ezzel sikerült az összetettben a végére kerülni - mindegy, ez volt tavaly. Aki ott volt, emlékszik rá biztosan, hogy húztam a sort, amikor kettészakadt a sor az első szakaszon...fél évig fájt a jobb térdhajlatom, de sajnos nem értünk fel, mert mások szinte képtelenek voltak kiforogni!
Nos, ez volt tavaly.
Idén az OB hetében elváltak az útjaink a Merida-HCT-vel (hál Istennek) --ezt nem is részletezem tovább, mert felesleges, csak annyit teszek hozzá, hogy hibáztam, amikor azt hittem, hogy majd jobbra fordulnak a dolgok a csapatban és megváltoznak emberek... Ahol nem szeretnek, onnan el kell jönni. Oda kell menni, ahol megbecsülnek. Szerencsére tudom, hogy vannak ilyen helyek!
Előre megmondtam, hogy azután, hogy engem kifúrtak, majd előbb-utóbb egymást is elkezdik furogatni. Ma már látom, csökkent a létszám, illetve cserélődtek emberek, már a "SZTÁR" sincs a csapatban. Egyedül szegény Szobát sajnálom, amiért ennyi energiát és pénzt fektet olyan senkiháziakba, akik a háta mögött röhögnek rajta.
Térjünk vissza az eredeti témára, az elmúlt időszakra.
A Merida-HCT színeiben szerepeltem a Tour de Pelson: itt csak magamat okolhatom, amiért nem voltam a végső nyerő elmenésben, mivel Keszthelyig sokat ugráltam elől, pedig tudhattam volna, hogy az néhány darab szemfüles ember, aki mindig elől van, az most is elől lesz, egyszerűen csak rajtuk kellett volna állni. Utáltak azért, mert "nem vagyok csapatember", de többek között ezért nem kummantottam ott hátul, mert gondoltam elől figyelem az eseményeket és megyek a legtöbb mozgásra. Egy pillanatban amikor a mezőny és egy próbálkozás közül két emberrel visszacsurogtam a mezőnybe és éppen kifujtam volna magam, jobbról látom, ahogy hatalmas sebességgel egyszerre az összes ász elindult (Ivanics, Kiss majd a Berkesi), természetesen itt esélyem nem volt betenni a kereket és tudtam, hogy ezzel vége számomra a versenynek. Nagyduzzogva ott maradtam a mezőnyben ahol kb. harminccal bóklásztunk, többször gondoloztam, hogy elmegyek valahogyan, de rám lett szólva, hogy lépjek ki és adjam le a mezt, ha ilyeneket akarok csinálni. Végül unalmasan végigbicajoztam a versenyt, mindezt úgy, hogy egy nappal előbb leutaztunk, szállást, kaját, nevezést fizettem a saját pénzemből, de amikor az elől lévő emberek pénzt nyertek, akkor már nem csapatként működtünk hirtelen és elfelejtődött a pénz szétosztása (tisztelet a kivételnek - Szoba a Vuelta kupán), ez már nem lepett meg, mert nem először fordult elő.
Következett a Vuelta kupa, abszolút nekem való pálya, tihanyi körözés, csodás meredek befutóval, 38 fokkal, imádom.
Ide már egyedileg kellett megoldanom a leutazást, mert már olyan hangulat volt a csapatban, így Gergely barátom levitt Keneséig, onnan pedig eltekertem Füredre, a többit meg majd meglátjuk.
Kivettem egy szobát a panzióban ahol a Vasiék szálltak meg, aludtam egy jót és reggel frissen, remek formában álltam oda versenyezni. Kiváló verseny volt, ahol az erőmmel semmi gond nem volt, viszont vétettem egy hibát ismét, ami nélkül minden bizonnyal dobogóra kerültem volna. Az első körökben voltak próbálkozások, a szokásos emberekkel, akik mindig arra appellálnak, hogy jó gyorsan elszöknek és onnantól majd megáll a mezőny, mint egy többnaposon ha több órás hátrányú versenyzőt elengednek - mert sajnos itthon valóban ez a divat az amatőr versenyen, mivel nincsenek igazán csapatok (vagy van emberük elől) egyéni versenyzők nem hajlandók összedolgozni azért, hogy felérjenek egy szökésre - de mivel ez egy nehéz pálya és meleg is volt, nem is igazán haladtak, a mezőny simán utolérte őket. Valamikor a verseny utolsó harmadában a Szoba elpattintott, erre jól emlékszem, mellettem történt, a lejtőn, senki nem mozdult. Majd 2 kört ment egyedül, ha jól emlékszem, és egyszer csak lent a vízparton megindult a Simon Balázs, akivel mentem én, a Szabóbiczók nevű csapattársa, kisgyerek a Prológból, illetve Sagát Artúr/Atlantis. Balázs mögött remekül elutaztunk az emelkedőn, ott átvettem egy kicsit, majd mikor kilankásodik az emelkedő és majdnem felértünk a Szobára (aki akkor már a Vig társaságában volt elől), a Balázs mögé befurakodott a csapattársa és olyan ügysen megúsztatott, hogy mivel én azt hittem, hogy csak pillanatnyi gondról van szó, nem kerültem ki azonnal, tudtam, hogy nem direkt csinálja, csak nem birta a tempót, viszont ennek köszönhetően a Simonnal elment a Sagát, én meg ott maradtam a 2 kisgyerekkel, akiket cipeltem a hátamon a verseny hátralévő részében, leszakadtak-visszaértek, "nem tudo
k vezetni, most értem fel" stb sőt, még tologattam is felfelé azt a Dévait, akinek volt arca ezek után egy centivel lesprintelni a hegytetőn az 5. helyért (nem értem, hogy azért, mert valaki fiatal, miért nem tud ja az ilyen alapvető dolgokat, ilyet nem csinálunk, ha haldoklunk és tologat a másik). Mindegy, nem voltam ideges, klassz lett volna az elejével feljönni a csodálatos tizenszázalékos befutón mondjuk az 1-4 hely valamelyikén, mert ismerve az akkori hegyi formámat, összejött volna, de hát a "volna" az annyi mint a nulla.
Ezek után a Giant kupa következett Gyömrőn, ahol két éve életem első dobogós helyét hoztam össze országúti versenyen itthon és mivel baromi erős voltam, reménykedtem megint valamiben. Ki is tekertem Gyömrőre, ahogy szoktam, remekül éreztem magam. Tudtam, hogy ha sprintre érkezünk, semmi esélyem, ezért ezen a versenyen a szó szoros értelmében fossá dolgoztam magam - erről a legjobb dokumentáció Tirszin János fotói, senkit nem látni annyiszor elől, mint engem. Az a forgatókönyv, ami 2 éve működött, most sajnos nem volt jó, hiszen a kedves embereim hátulról nem akartak felugrani rám és összehozni többen egy jó elmenést, inkább idézem "alig vártam, hogy felérjünk már rád" :-)
Az egyetlen eredmény számomra a "csapat remek szereplése" - abszolút 1-3 hely..és a remek fotók, amik rólam készültek. Jómagam sehanyadik nem lettem, mert miután a belem kidolgoztam és még nem is voltam annyira rossz helyen a sprinten, nagyon fontos volt a Viktornak félrelöknie, hogy "engedj ki", hogy a hatszázadik érmét is bezsebelje, mert amíg én kikerültem a szélbe a manőver miatt, ő berugdalta magát a 3. helyre..
Ez volt az utolsó közös versenyünk, legalább itt van egy fotó rólam emlékül, amin megnézhetitek, hogy néz ki az izomzat, ami durván meg van dolgoztatva :-)
Az OB hetében az időfutam után hivatalosan szétváltak az útjaink, így a várva várt OB-ra (ami ugyan a terep miatt nem igazán vonzott) nem mentem el. Nem volt kivel, nem volt hogyan, egyénileg pedig a világ lúzersége lett volna leutazni.
Akármilyen balkáni is, egy Magyar Bajnokság mégis fontos, ráadásul ahogy olvastam, igen izgalmas volt. A meridások "annyian voltak, mint az oroszok", mégsem birták berugdalni magukat a dobógóra, még úgy sem, hogy ahogy hallom, a Cadoron lógtak. Én még a történtek ellenére is hajlandó lettem volna segíteni és meg is volt hozzá az erőm.
Helyette elmentem régi cimborámmal, a Bohács Rolanddal Kincsesbányára, a tavalyi OB helyszínére, az Intersport kupára. Sikerült megnyernem ezt a nem túl izgalmas versenyt úgy, hogy egy métert nem spóroltam. és ez így van rendjén Sokszor fé
lreértik, amit mondok, és esetleg nagyarcúságnak gondolják, de én soha nem nézek le más versenyzőket, és csak viccesen, rosszindulat nélkül kaskalázok le olyat, akinek térdigérő főzelékszínű zoknija van vagy seggközépig érő meze kitömve briósokkal meg kolbásszal, de hiába ez a 4. évem, az után a munka, energia és egyéb ráfordítás ill. a sok verseny után, amin végigmentem, nem érzem fairnek olyanok ellen versenyezni, akik az edzésre sokkal kevesebb energiát/időt fordítanak. Engem az erősebb emberek ellen versenyzés motivál, ugyanígy többet ér sokszor egy 60. hely profi mezőnyben, mint itthon egy arany a lángosharapó versenyen, de ezt sokan nem értik.
Az OB utáni héten még jobban kijött a formám, ilyet talán még soha nem éreztem, olyan volt, mintha tólna valaki, folyamatosan gyorsan mentem és fáradhatatlan voltam. Sokáig játszadoztam a gondolattal, hogy ezt ki kéne használni és elmenni a Gemencre úgy is, hogy idén ebből a nagy múltú, szép és nívós versenyből egy egyszerű amatőr kupa szintű verseny lett. Végül úgy dönöttem, hogy az arcátlan 5000 forintos nevezési díj, a szállás, az útiköltség és egyebek csak egy nagy pénzkidobás lenne, hogy 38 fokban kíséret nélkül esetleg ledefekteljek vagy kiszáradjak. A képeket és körülményeket elnézve abszolút nem bánom, hogy nem mentem, nagyon szomorú látni, hogy semmisült meg a legpatinásabb haza verseny, ami még tavaly is UCI kategóriás volt.
A Gemenc utáni héten hétvégén a Turulra nem mehettem el, pedig igazán nekem való lett volna, viszont a Balaton Soundot nem hagyhattam ki. Jóllehet zenei élmény nulla volt, David Guetta mint DJ iszonyatosan fos, azért mulattunk és jó volt lemenni a balcsira lazítani egy kicsit. Mivel tudtam, hogy nincs mire pihennem, viszont teljesen megvadultam a kerékpáron, kitaláltam, hogy hétfőtől-péntekig nyomok egy olyan blokkot, mintha egy többnapos versenyt mennék - magyarul rogyásig edzettem, 5 napig, back to back, majd pihi helyett egy megabulizás - hogy ennek mi lett az eredménye, arról hamarosan.
Az elmúlt hetekben gondolom mindenki emlékszik, hogy 38 fok körül járt napközben a hőmérséklet. Én természetesen leginkább 10-11 körül indultam edzeni, a legnagyobb melegben. A hosszú napokon a rekord 62.5 kg-os testsúly volt hazatérés után mérve, 65-ről indulva, tehát brutális vízvesztés. A legkeményebb napokon sikerült elérnem azt az állapotot, amit egy 190-es szakasz után is ritkán érez az ember: szembeesés, fülbedugulás, elvékonyult hang - súlyos oxigénhiány. Mégis sikerült az 5 napot úgy végigedzenem, hogy csak pénteken esett már nehezen, amikor a János heggyel kezdtem az istenhegyi felől, de Pátynál már megint haladtam! Gyanakszom, hogy a 3 hete újrakezdett napi 4 szem ReVO2lution segített ebben a brutális terheléstűrésben - nah de most jön a rossz hír: ezzel a blokkal legyaktam magam. A következő hétben
kevesebbet mentem ugyan, de megint túl erősen, és nyeltem a hideg italokat, csütörtökre sikerült begyulladnia a torkomnak. Rossz lett a közérzetem és enyhe hőemelkedésem lett, ezután már tudtam, hogy a rettegett "Hegyek Pokla" nem fog optimálisan sikerülni, de végülis tök mindegy, itt már a Giant Gyömrő színeiben indultam, abszolút eredmény úgysem számított, korcsoportban pedig a Roland mögött második lettem, tehát egy ezüst bekerült a gyüjteménybe. A verseny messze nem volt olyan fájdalmas, mint ami a szintrajzból kitűnt, tekintve, hogy mezőny nem igazán volt, az első dobogókőremenésnél már csak 10-en voltunk, aztán már csak 7-en, a Fejes Gábor pedig egyedül simán tempózva képes volt hazaérni. Engem vert a viz mint a radai, nagyon melegem volt, fent a Vaskapunál meg a hideg rázott, nem voltam jól. Délután itthon azt hittem, betegebb leszek, de mivel vasból vagyok, gyorsan helyreálltam egy kis mézzel.
Külön megemlíteném, hogy a 3000 forintos nevezési díj mellett mindhárom helyezett kapott egy belépőt az ELEVEN gyerekparkba, amin a dátum tollal volt átirva (tiszteletjegy) és csak EGY FELNŐTT FIZETŐVENDÉG mellett érvényes.
Nem szégyellik magukat ezek az emberek, amikor ilyen díjakat adnak? Nem jött volna ki valami jobb a kb. 100 nevező 3000 forintjából, vagy muszáj a lehető legnagyobb kaszálni, akár úgy is, hogy közben halál ciki díjakat adnak? Ez egyébként itthon divat. Fényvisszaverőt, kulacsot adni nyereményként az ország legjobb bringásainak, ebben a rohadt nehéz sportban honoráriumként. Újabban fém érmék helyett 200 forint értékű szinterezett műanyag érmeket adni.
A szegény csóró argentinában a szemétdombkerülő versenyen 20 peso a nevezés (1000 ft). Az első 300 pesot kap (15.000). Észhez kéne már térni, mert nem lesz mindenki birka örökké és remélhetőleg nem fog elmenni, csak azért ,mert nincs más!
Tegnap, szombaton, a kedvelt zalakarosi versenyem helyett a szerencsi Erste tour fordulóra mentem el, mert a Giant-gyömrőnél való rövid vendégszereplésem keretében oda vitt a csapat. Nagyon köszönöm nekik a meleg fogadtatást, a tiszteletet és a köszönetet, amit kapok tőlük azért, hogy önzetlenül 175-ös átlagpulzussal végigverettem a versenyt elől, a Marci és a Roland az abszolút 1-2 helyet el is hozták. Nekem külön meglepetés volt, hogy becsúszott még egy kcs. bronz.
Amikor honorálják, akkor szívesen segítek más versenyzőnek, pedig én nagyon örülem volna egy olyan hatalmas szép kupának, amit itt adtak, mert még nincs olyanom - de engem ez a verseny nem hozott lázba, tud
om, hogy lesz még alkalom, ahol jobban fogok örülni. Jó érzés volt, nekem egy egyszerű "köszönöm" is jól esik, és ezt (meg mást is), megkaptam a gyömrőiektől.
Rövid vendégszereplésem valószínűleg ezzel véget ért, mert hamarosan újra csatlakozom azokhoz, akiktől eddig a legtöbbet kaptam ebben a sportban, a START cycling csapatához!
Ha minden igaz, az augusztus és a szeptember kőbrutál lesz, szlovák és bolgár körversennyel tarkítva, szurkoljatok!
(azért az argentinokkal nem hagyjuk ki a magyar éjszakai élet és a "növények" tanulmányozását, tehát aki majd csatlakozni akar a mulatsághoz, keressen meg :-)
Tavaly június vége felé, amikor az OB majd a Gemenc következett, a legjobb formában voltam az év során. Eredmény tekintetében ez persze nem mutatkozott, viszont az OB-n volt elől emberünk (Rónaszéki) így én semmit nem tehettem, hiába bicikliztem le a 160 km-t úgy, hogy szinte meg sem kottyant, zárkoztam fel többször úgy, hogy megszakították a sort, úsztak meg mögöttem minden körben a dombtetőn és lettem végül asszem 14-ik - csak én tudom, meg akik ismernek, hogy milyen remekül éreztem magam akkor. Következett a Gemenc, ahol az összes megasztár volt csapattársam sírt, mert esett az eső az első szakaszon, (csúszik a gumi, hideg van, ez a baj, az a baj) nekem viszont az is jól ment - kár, hogy akkor megint rossz helyezkedés miatt Tevel környékén a "vízválasztó" hegyen nem erő hiánya miatt maradtam a második csoportban, hanem mert technikai nehézségek és a csúszkálás miatt szakadt meg a sor. A mezőnysprintet nagyon könnyen nyertem meg
, de ez csak a 36. helyet jelentette (nem, nem én voltam az egyetlen, aki sprintelt, hanem bizony Viperesekre és egyéb erős emberekre is emlékszem). A második szakaszt csúnyán elszartam, hiába éreztem jól magam, Szálka előtt nem ettem időben és a dombra érve leesett a vércukrom, ezzel sikerült az összetettben a végére kerülni - mindegy, ez volt tavaly. Aki ott volt, emlékszik rá biztosan, hogy húztam a sort, amikor kettészakadt a sor az első szakaszon...fél évig fájt a jobb térdhajlatom, de sajnos nem értünk fel, mert mások szinte képtelenek voltak kiforogni!Nos, ez volt tavaly.
Idén az OB hetében elváltak az útjaink a Merida-HCT-vel (hál Istennek) --ezt nem is részletezem tovább, mert felesleges, csak annyit teszek hozzá, hogy hibáztam, amikor azt hittem, hogy majd jobbra fordulnak a dolgok a csapatban és megváltoznak emberek... Ahol nem szeretnek, onnan el kell jönni. Oda kell menni, ahol megbecsülnek. Szerencsére tudom, hogy vannak ilyen helyek!
Előre megmondtam, hogy azután, hogy engem kifúrtak, majd előbb-utóbb egymást is elkezdik furogatni. Ma már látom, csökkent a létszám, illetve cserélődtek emberek, már a "SZTÁR" sincs a csapatban. Egyedül szegény Szobát sajnálom, amiért ennyi energiát és pénzt fektet olyan senkiháziakba, akik a háta mögött röhögnek rajta.
Térjünk vissza az eredeti témára, az elmúlt időszakra.
A Merida-HCT színeiben szerepeltem a Tour de Pelson: itt csak magamat okolhatom, amiért nem voltam a végső nyerő elmenésben, mivel Keszthelyig sokat ugráltam elől, pedig tudhattam volna, hogy az néhány darab szemfüles ember, aki mindig elől van, az most is elől lesz, egyszerűen csak rajtuk kellett volna állni. Utáltak azért, mert "nem vagyok csapatember", de többek között ezért nem kummantottam ott hátul, mert gondoltam elől figyelem az eseményeket és megyek a legtöbb mozgásra. Egy pillanatban amikor a mezőny és egy próbálkozás közül két emberrel visszacsurogtam a mezőnybe és éppen kifujtam volna magam, jobbról látom, ahogy hatalmas sebességgel egyszerre az összes ász elindult (Ivanics, Kiss majd a Berkesi), természetesen itt esélyem nem volt betenni a kereket és tudtam, hogy ezzel vége számomra a versenynek. Nagyduzzogva ott maradtam a mezőnyben ahol kb. harminccal bóklásztunk, többször gondoloztam, hogy elmegyek valahogyan, de rám lett szólva, hogy lépjek ki és adjam le a mezt, ha ilyeneket akarok csinálni. Végül unalmasan végigbicajoztam a versenyt, mindezt úgy, hogy egy nappal előbb leutaztunk, szállást, kaját, nevezést fizettem a saját pénzemből, de amikor az elől lévő emberek pénzt nyertek, akkor már nem csapatként működtünk hirtelen és elfelejtődött a pénz szétosztása (tisztelet a kivételnek - Szoba a Vuelta kupán), ez már nem lepett meg, mert nem először fordult elő.
Következett a Vuelta kupa, abszolút nekem való pálya, tihanyi körözés, csodás meredek befutóval, 38 fokkal, imádom.
Ide már egyedileg kellett megoldanom a leutazást, mert már olyan hangulat volt a csapatban, így Gergely barátom levitt Keneséig, onnan pedig eltekertem Füredre, a többit meg majd meglátjuk.
Kivettem egy szobát a panzióban ahol a Vasiék szálltak meg, aludtam egy jót és reggel frissen, remek formában álltam oda versenyezni. Kiváló verseny volt, ahol az erőmmel semmi gond nem volt, viszont vétettem egy hibát ismét, ami nélkül minden bizonnyal dobogóra kerültem volna. Az első körökben voltak próbálkozások, a szokásos emberekkel, akik mindig arra appellálnak, hogy jó gyorsan elszöknek és onnantól majd megáll a mezőny, mint egy többnaposon ha több órás hátrányú versenyzőt elengednek - mert sajnos itthon valóban ez a divat az amatőr versenyen, mivel nincsenek igazán csapatok (vagy van emberük elől) egyéni versenyzők nem hajlandók összedolgozni azért, hogy felérjenek egy szökésre - de mivel ez egy nehéz pálya és meleg is volt, nem is igazán haladtak, a mezőny simán utolérte őket. Valamikor a verseny utolsó harmadában a Szoba elpattintott, erre jól emlékszem, mellettem történt, a lejtőn, senki nem mozdult. Majd 2 kört ment egyedül, ha jól emlékszem, és egyszer csak lent a vízparton megindult a Simon Balázs, akivel mentem én, a Szabóbiczók nevű csapattársa, kisgyerek a Prológból, illetve Sagát Artúr/Atlantis. Balázs mögött remekül elutaztunk az emelkedőn, ott átvettem egy kicsit, majd mikor kilankásodik az emelkedő és majdnem felértünk a Szobára (aki akkor már a Vig társaságában volt elől), a Balázs mögé befurakodott a csapattársa és olyan ügysen megúsztatott, hogy mivel én azt hittem, hogy csak pillanatnyi gondról van szó, nem kerültem ki azonnal, tudtam, hogy nem direkt csinálja, csak nem birta a tempót, viszont ennek köszönhetően a Simonnal elment a Sagát, én meg ott maradtam a 2 kisgyerekkel, akiket cipeltem a hátamon a verseny hátralévő részében, leszakadtak-visszaértek, "nem tudo
k vezetni, most értem fel" stb sőt, még tologattam is felfelé azt a Dévait, akinek volt arca ezek után egy centivel lesprintelni a hegytetőn az 5. helyért (nem értem, hogy azért, mert valaki fiatal, miért nem tud ja az ilyen alapvető dolgokat, ilyet nem csinálunk, ha haldoklunk és tologat a másik). Mindegy, nem voltam ideges, klassz lett volna az elejével feljönni a csodálatos tizenszázalékos befutón mondjuk az 1-4 hely valamelyikén, mert ismerve az akkori hegyi formámat, összejött volna, de hát a "volna" az annyi mint a nulla.Ezek után a Giant kupa következett Gyömrőn, ahol két éve életem első dobogós helyét hoztam össze országúti versenyen itthon és mivel baromi erős voltam, reménykedtem megint valamiben. Ki is tekertem Gyömrőre, ahogy szoktam, remekül éreztem magam. Tudtam, hogy ha sprintre érkezünk, semmi esélyem, ezért ezen a versenyen a szó szoros értelmében fossá dolgoztam magam - erről a legjobb dokumentáció Tirszin János fotói, senkit nem látni annyiszor elől, mint engem. Az a forgatókönyv, ami 2 éve működött, most sajnos nem volt jó, hiszen a kedves embereim hátulról nem akartak felugrani rám és összehozni többen egy jó elmenést, inkább idézem "alig vártam, hogy felérjünk már rád" :-)
Az egyetlen eredmény számomra a "csapat remek szereplése" - abszolút 1-3 hely..és a remek fotók, amik rólam készültek. Jómagam sehanyadik nem lettem, mert miután a belem kidolgoztam és még nem is voltam annyira rossz helyen a sprinten, nagyon fontos volt a Viktornak félrelöknie, hogy "engedj ki", hogy a hatszázadik érmét is bezsebelje, mert amíg én kikerültem a szélbe a manőver miatt, ő berugdalta magát a 3. helyre..
Ez volt az utolsó közös versenyünk, legalább itt van egy fotó rólam emlékül, amin megnézhetitek, hogy néz ki az izomzat, ami durván meg van dolgoztatva :-)
Az OB hetében az időfutam után hivatalosan szétváltak az útjaink, így a várva várt OB-ra (ami ugyan a terep miatt nem igazán vonzott) nem mentem el. Nem volt kivel, nem volt hogyan, egyénileg pedig a világ lúzersége lett volna leutazni.
Akármilyen balkáni is, egy Magyar Bajnokság mégis fontos, ráadásul ahogy olvastam, igen izgalmas volt. A meridások "annyian voltak, mint az oroszok", mégsem birták berugdalni magukat a dobógóra, még úgy sem, hogy ahogy hallom, a Cadoron lógtak. Én még a történtek ellenére is hajlandó lettem volna segíteni és meg is volt hozzá az erőm.
Helyette elmentem régi cimborámmal, a Bohács Rolanddal Kincsesbányára, a tavalyi OB helyszínére, az Intersport kupára. Sikerült megnyernem ezt a nem túl izgalmas versenyt úgy, hogy egy métert nem spóroltam. és ez így van rendjén Sokszor fé
lreértik, amit mondok, és esetleg nagyarcúságnak gondolják, de én soha nem nézek le más versenyzőket, és csak viccesen, rosszindulat nélkül kaskalázok le olyat, akinek térdigérő főzelékszínű zoknija van vagy seggközépig érő meze kitömve briósokkal meg kolbásszal, de hiába ez a 4. évem, az után a munka, energia és egyéb ráfordítás ill. a sok verseny után, amin végigmentem, nem érzem fairnek olyanok ellen versenyezni, akik az edzésre sokkal kevesebb energiát/időt fordítanak. Engem az erősebb emberek ellen versenyzés motivál, ugyanígy többet ér sokszor egy 60. hely profi mezőnyben, mint itthon egy arany a lángosharapó versenyen, de ezt sokan nem értik.Az OB utáni héten még jobban kijött a formám, ilyet talán még soha nem éreztem, olyan volt, mintha tólna valaki, folyamatosan gyorsan mentem és fáradhatatlan voltam. Sokáig játszadoztam a gondolattal, hogy ezt ki kéne használni és elmenni a Gemencre úgy is, hogy idén ebből a nagy múltú, szép és nívós versenyből egy egyszerű amatőr kupa szintű verseny lett. Végül úgy dönöttem, hogy az arcátlan 5000 forintos nevezési díj, a szállás, az útiköltség és egyebek csak egy nagy pénzkidobás lenne, hogy 38 fokban kíséret nélkül esetleg ledefekteljek vagy kiszáradjak. A képeket és körülményeket elnézve abszolút nem bánom, hogy nem mentem, nagyon szomorú látni, hogy semmisült meg a legpatinásabb haza verseny, ami még tavaly is UCI kategóriás volt.
A Gemenc utáni héten hétvégén a Turulra nem mehettem el, pedig igazán nekem való lett volna, viszont a Balaton Soundot nem hagyhattam ki. Jóllehet zenei élmény nulla volt, David Guetta mint DJ iszonyatosan fos, azért mulattunk és jó volt lemenni a balcsira lazítani egy kicsit. Mivel tudtam, hogy nincs mire pihennem, viszont teljesen megvadultam a kerékpáron, kitaláltam, hogy hétfőtől-péntekig nyomok egy olyan blokkot, mintha egy többnapos versenyt mennék - magyarul rogyásig edzettem, 5 napig, back to back, majd pihi helyett egy megabulizás - hogy ennek mi lett az eredménye, arról hamarosan.
Az elmúlt hetekben gondolom mindenki emlékszik, hogy 38 fok körül járt napközben a hőmérséklet. Én természetesen leginkább 10-11 körül indultam edzeni, a legnagyobb melegben. A hosszú napokon a rekord 62.5 kg-os testsúly volt hazatérés után mérve, 65-ről indulva, tehát brutális vízvesztés. A legkeményebb napokon sikerült elérnem azt az állapotot, amit egy 190-es szakasz után is ritkán érez az ember: szembeesés, fülbedugulás, elvékonyult hang - súlyos oxigénhiány. Mégis sikerült az 5 napot úgy végigedzenem, hogy csak pénteken esett már nehezen, amikor a János heggyel kezdtem az istenhegyi felől, de Pátynál már megint haladtam! Gyanakszom, hogy a 3 hete újrakezdett napi 4 szem ReVO2lution segített ebben a brutális terheléstűrésben - nah de most jön a rossz hír: ezzel a blokkal legyaktam magam. A következő hétben
kevesebbet mentem ugyan, de megint túl erősen, és nyeltem a hideg italokat, csütörtökre sikerült begyulladnia a torkomnak. Rossz lett a közérzetem és enyhe hőemelkedésem lett, ezután már tudtam, hogy a rettegett "Hegyek Pokla" nem fog optimálisan sikerülni, de végülis tök mindegy, itt már a Giant Gyömrő színeiben indultam, abszolút eredmény úgysem számított, korcsoportban pedig a Roland mögött második lettem, tehát egy ezüst bekerült a gyüjteménybe. A verseny messze nem volt olyan fájdalmas, mint ami a szintrajzból kitűnt, tekintve, hogy mezőny nem igazán volt, az első dobogókőremenésnél már csak 10-en voltunk, aztán már csak 7-en, a Fejes Gábor pedig egyedül simán tempózva képes volt hazaérni. Engem vert a viz mint a radai, nagyon melegem volt, fent a Vaskapunál meg a hideg rázott, nem voltam jól. Délután itthon azt hittem, betegebb leszek, de mivel vasból vagyok, gyorsan helyreálltam egy kis mézzel.Külön megemlíteném, hogy a 3000 forintos nevezési díj mellett mindhárom helyezett kapott egy belépőt az ELEVEN gyerekparkba, amin a dátum tollal volt átirva (tiszteletjegy) és csak EGY FELNŐTT FIZETŐVENDÉG mellett érvényes.
Nem szégyellik magukat ezek az emberek, amikor ilyen díjakat adnak? Nem jött volna ki valami jobb a kb. 100 nevező 3000 forintjából, vagy muszáj a lehető legnagyobb kaszálni, akár úgy is, hogy közben halál ciki díjakat adnak? Ez egyébként itthon divat. Fényvisszaverőt, kulacsot adni nyereményként az ország legjobb bringásainak, ebben a rohadt nehéz sportban honoráriumként. Újabban fém érmék helyett 200 forint értékű szinterezett műanyag érmeket adni.
A szegény csóró argentinában a szemétdombkerülő versenyen 20 peso a nevezés (1000 ft). Az első 300 pesot kap (15.000). Észhez kéne már térni, mert nem lesz mindenki birka örökké és remélhetőleg nem fog elmenni, csak azért ,mert nincs más!
Tegnap, szombaton, a kedvelt zalakarosi versenyem helyett a szerencsi Erste tour fordulóra mentem el, mert a Giant-gyömrőnél való rövid vendégszereplésem keretében oda vitt a csapat. Nagyon köszönöm nekik a meleg fogadtatást, a tiszteletet és a köszönetet, amit kapok tőlük azért, hogy önzetlenül 175-ös átlagpulzussal végigverettem a versenyt elől, a Marci és a Roland az abszolút 1-2 helyet el is hozták. Nekem külön meglepetés volt, hogy becsúszott még egy kcs. bronz.
Amikor honorálják, akkor szívesen segítek más versenyzőnek, pedig én nagyon örülem volna egy olyan hatalmas szép kupának, amit itt adtak, mert még nincs olyanom - de engem ez a verseny nem hozott lázba, tud
om, hogy lesz még alkalom, ahol jobban fogok örülni. Jó érzés volt, nekem egy egyszerű "köszönöm" is jól esik, és ezt (meg mást is), megkaptam a gyömrőiektől.Rövid vendégszereplésem valószínűleg ezzel véget ért, mert hamarosan újra csatlakozom azokhoz, akiktől eddig a legtöbbet kaptam ebben a sportban, a START cycling csapatához!
Ha minden igaz, az augusztus és a szeptember kőbrutál lesz, szlovák és bolgár körversennyel tarkítva, szurkoljatok!
(azért az argentinokkal nem hagyjuk ki a magyar éjszakai élet és a "növények" tanulmányozását, tehát aki majd csatlakozni akar a mulatsághoz, keressen meg :-)
